Az élet Charlie Chaplin szerint

“Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy a kínok, a szenvedések és érzelmi fájdalmak csak figyelmeztető jelei annak, hogy a saját igazságom ellenében élem az életem.
Ma már tudom, hogy ez: HITELESSÉG.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy mennyire tud bántani valakit az, ha rá akarom erőltetni a vágyaimat, miközben az idő még nem jött el erre, illetve az adott személy még nem állt készen rá, még akkor is, ha ez a személy én magam voltam.
Ma ezt úgy hívom: TISZTELET.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy másfajta élet után vágyakozzak és láttam, hogy minden, ami körülvesz, az valójában egy lehetőség arra, hogy fejlődjek.
Ma ezt úgy hívom: ÉRETTSÉG.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy minden körülmények között a megfelelő helyen és időben vagyok és minden a megfelelő pillanatban történik. Így nyugodt lehetek.
Ma ezt úgy hívom: ÖNBIZALOM.

Charlie Chaplin

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy raboljam a saját időmet és abbahagytam a jövőre vonatkozó nagy tervek gyártását.
Ma csak olyan dolgokat cselekszem, amik örömet okoznak nekem és boldoggá tesznek. Olyan dolgokat, amik felvidítják a szívemet. Mindezt a magam módján csinálom, a saját ritmusomban.
Ma ezt úgy hívom: EGYSZERŰSÉG.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felszabadítottam magam azok alól a dolgok alól, amik nem tettek jót az egészségemnek – ételek, emberek, dolgok, helyzetek és minden, ami elvitt önmagamtól. Először ezt a hozzáállást egészséges egoizmusnak tartottam.
Ma már tudom, hogy ez: ÖNMAGAM SZERETETE.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal a próbálkozással, hogy mindig igazam legyen, és azóta sokkal kevesebb alkalommal tévedtem.
Ma ezt úgy hívom: SZERÉNYSÉG.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, elutasítottam, hogy a múltban éljek és a jövő miatt aggódjak. Most, csak a pillanatnak élek, ahol MINDEN történik.
Ma napról napra élem az életem és úgy hívom: BETELJESEDÉS.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy az elmém képes arra, hogy zavarjon és beteggé tegyen. De ahogy összekapcsoltam a szívemmel, az elmém nagyon hasznos szövetségessé vált.
Ma ezt úgy hívom: A SZÍV BÖLCSESSÉGE.

Nem kell, hogy féljünk a vitáktól, összekülönbözésektől vagy bármilyen problémától önmagunkkal vagy másokkal.
Még a csillagok is összeütköznek néha, és a találkozásukból új világok születnek.
Ma már tudom, hogy EZ AZ ÉLET!!!! ”

Charlie Chaplin

Reklámok

A tehén és a disznó


Volt egyszer egy ember, aki nagyon gazdag volt, de ugyanakkor nagyon zsugori is. A falubeliek mélységesen gyűlölték. Egy nap így szólt hozzájuk: – Vagy féltékenyek vagytok rám, vagy nem értitek, hogy én mennyire szeretem a pénzt. Isten tudja csak, melyik. De mindenesetre gyűlöltök, ezt magam is tudom. Amikor meghalok, semmit sem viszek magammal. Mindent itt hagyok másoknak. A végrendeletemben minden vagyonomat jótékony célra ajánlom fel. Akkor majd mindenki boldog lesz.

Az emberek ennek ellenére továbbra is gúnyolták és kinevették.

– Mi a gond? – kérdezte a gazdag ember. – Nem bírtok várni néhány évet a halálomig, amikor majd minden pénzemet jótékony célra fordíthatjátok?

Egy nap a gazdag ember elment sétálni. Hirtelen eleredt az eső, így hát behúzódott egy fa alá. A fa alatt meglátott egy tehenet és egy disznót. A disznó és a tehén beszélgetésbe elegyedtek, az ember pedig meghallotta, miről beszélnek.

– Miért van az, hogy téged mindenki nagyra értékel, engem pedig senki? –kérdezte a disznó a tehéntől. – Amikor meghalok, szalonnát, sonkát és kolbászt adok az embereknek. A sörtéimet is használni tudják. Három vagy négy különböző dolgot adok, míg te csak egyet: tejet. Téged miért értékelnek állandóan az emberek, és engem miért nem?

– Nézd – mondta a tehén –, én a tejet addig adom, amíg élek. Látják, hogy nagylelkű vagyok azzal, amim van. Te viszont semmit sem adsz nekik, amíg élsz. Csak miután meghalsz, akkor adhatsz szalonnát, sonkát, kolbászt és egyebeket. Az emberek nem hisznek a jövőben, a jelenben hisznek. Ha addig adsz, amíg élsz, majd értékelni fognak. Ilyen egyszerű a dolog.

Attól fogva a gazdag ember a szegényeknek adta, amije volt.

Most van itt az ideje,

Hogy jól kihasználd az időt.

Ma van a napja,

Hogy egy tökéletes napot kezdj.

Egy keleti történet

Két koldus lakott az egyik falu mellett. Az egyikük vak volt, a másiknak nem volt lába. Egy napon kigyulladt a falu melletti erdő, amelyben éltek. A koldusok természetesen vetélytársak voltak – ugyanazt a foglalkozást űzték, ugyanazoktól az emberektől kéregettek -, szüntelen haragban álltak egymással. Ellenségek voltak, nem barátok.
Azonos foglalkozást űző emberek nem lehetnek barátok. Rendkívül bonyolulttá teszi a dolgot a versengés, mivel ugyanazok az ügyfelek állnak rendelkezésükre. A koldusok felcímkézik az adakozókat: „Ne feledd, ez az én emberem; ne merd zaklatni.” Te nem tudod, melyikükhöz tartozol, melyikük birtokol, de valamelyik koldus az utcán a saját birtokának tekint. Talán harcolt is érted, megnyerte a küzdelmet, és most az ö tulajdona vagy…
Régebben gyakran láttam egy koldust az egyetem mellett; egy nap viszont a piacon bukkantam rá. Korábban mindig ott volt az egyetemnél, mert a fiatalok nagylelkűbbek; az idősebbek fösvényebbé válnak, több bennük a félelem. Közelít a halál, úgy tűnik, a pénz az egyetlen, ami segíthet. Ha van pénzük, akkor feltehetően mások is segítenek majd; ha nincs pénzük, még a saját fiuk, még a saját lányuk sem törődik velük. A fiatalok könnyebben
költekeznek. Még fiatalok, képesek pénzt keresni; előttük az élet, még hosszú élet áll előttük.
Ez egy tehetősebb koldus volt, mert Indiában csak olyan diák járhat egyetemre, aki gazdag családból származik; máskülönben hatalmas küzdelmet kell vívnia. Bejut néhány szegény diák is, de nekik nagyon gyötrelmes, nagyon fárasztó a dolguk. Én is szegény családból származtam. Egész éjjel egy újság szerkesztőjeként dolgoztam, nappal pedig egyetemre
jártam. Évekig nem alhattam többet három-négy óránál – azt is csak akkor, ha sikerült időt szakítanom erre napközben vagy éjszaka.
És ez a koldus, persze, nagyon erős is volt. Egyetlen sorstársa sem tehette be a lábát az egyetem utcájába, még a belépés is tilos volt számukra. Mindenki tudta, kihez tartozik az egyetem környéke: ahhoz a koldushoz! Egy nap aztán egy fiatalembert pillantottam meg a helyén, az öreg nem volt sehol.
Megkérdeztem tőle:
– Mi történt? Hol az öregember?
– Ő az apósom – felelte a férfi. – Ajándékba kaptam tőle az egyetemet.
Nos, az egyetem nem tudott róla, hogy a tulajdonosa megváltozott, hogy már valaki más birtokolja. A fiatalember megmagyarázta A dolgot:
– Feleségül vettem az öreg lányát.
Indiában hozományt adnak, ha feleségül veszed valakinek a lányát. Nem csak a lányt kapod meg: ha az apósod nagyon gazdag, adnia kell vele egy autót vagy egy házat is. Ha nincs nagy vagyona, legalább egy robogót, vagy ha még azt sem, legalább egy biciklit, de egy-két dolgot kapnod kell tőle – egy rádiót, egy televíziót -, meg valamennyi készpénzt is. Ha valóban gazdag, lehetőséget kínál arra, hogy külföldre utazz, hogy tanulj, hogy képzettebb ember legyen belőled, orvos vagy mérnök – ő pedig állja a költségeket.
Ennek a koldusnak a lánya férjhez ment, és a fiatalember megkapta hozományul az egész egyetemet. Azt mondta:
-Mától ez az utca és ez az egyetem hozzám tartozik. És az apósom azt is megmutatta, kik az ügyfeleim.
Megláttam az öregembert a piacon, és odamentem hozzá:
-Nagyszerű! Nagyon szép hozományt adtál a vejednek.
– Igen – felelte a koldus -, egyetlen lányom van, és valamit tenni akartam a férjéért. Nekiadtam a legjobb koldulóhelyet. Most itt vagyok, próbálom kialakítani a birodalmamat a piacon. Nagyon kemény munka, mert sok itt a koldus, idősebbek, akik már kisajátították az ügyfeleket. De aggodalomra semmi ok. Meg fogom oldani a feladatot; kidobok néhány koldust innen.
És minden bizonnyal úgy is tett.
Tehát, amikor az erdő kigyulladt, a két koldus elgondolkodott egy pillanatra. Ellenségek voltak, még csak nem is beszéltek egymással, de ez most vészhelyzet volt.
A vak ember azt mondta a másiknak, akinek nem volt lába:
-Egyetlen módon menekülhetünk meg, ha felülsz a vállamra: te használod az én lábamat, én pedig a te szemedet. Ez az egyetlen útja a menekülésnek.
Azonnal felfogták a helyzetet. Nem volt gond. A lábatlan ember nem juthatott ki; képtelen lett volna átjutni az erdőn, lángokban állt az egész. Előrébb juthatott volna egy kicsit, de az nem segített volna. Menekülésre, nagyon gyors menekülésre vőit szükség. A vak férfi is biztos volt abban, hogy nem juthat ki. Nem tudta, merre van a tűz, merre van az út, hol égnek a fák és hol nem. Egy vak… elveszett volna. De mindketten intelligens emberek voltak, félretették ellenséges érzéseiket, barátokká váltak, és megmenekültek.

GALILEO gondolatai

Isten, a szeretet és bölcsesség szelleme az egyetlen, igaz hatalom a mindenségben.

A világegyetemben semmi sincs, ami önmagában gonosz lenne… csupán a gondolkodásunk teszi azzá. Mind a szégyen, mind a bűntudat sajátosan emberi tudatállapotok – annak a tudatnak a termékei, amely elhatárolja magát a saját teremtőjétől.

Két szerető szívben van Isten egysége és oszthatatlansága.

Egészségünkre előbb-utóbb károsan hat, ha nap nap után az ellenkezőjét mondjuk annak, amit érzünk, ha meghajolunk azok előtt, akiket megvetünk, és örvendezünk annak, ami nekünk csak nyomorúságot hozhat. Az idegrendszer nem kitalált mese, hanem szerves része a fizikai testnek. A lélek azonban igazában a kozmosz lakója, a testben csak úgy ül, mint fog a szájban. A rajta elkövetett erőszak egy bizonyos ponton túl visszaüt.

Semmit nem lehet megtanítani egy embernek. Csak segíteni benne, hogy rátaláljon önmagán belül.
GALILEO

Az élő tükör

Egyszer, messze földön, nagyon rég, egy királynak lánya született. Gyönyörű
volt kicsinek is, s egyre szebb lett, ahogy felcseperedett. Mire eladósorba
került, olyan szép lett, hogy nem volt hozzá hasonló az egész
földkerekségen. Messze földre vitték a szépség hírét a galambok, s a hírt,
hogy a Hercegnőnek vőlegényt keresnek.
Nem messze a vártól lakott egy csúf tündér, irigy volt, gonosz s
megkeseredett. Hallotta a szépség hírét és dühösen felkerekedett. Egész a
várig ment, be is jutott, s ahogy meglátta a szépséges Hercegnőt, olyan
dühös lett, hogy nyomban megátkozta.
Szebb és szebb legyél napról napra, ki rád néz, a valóságot lássa! Egyedül
Te, csak Te légy az, ki minden tükörben csúnyát lát, egy csúf ocsmány
banyát!
Szegény Hercegnő nagyon megijedt, berohant a várba, s egyből tükröt
keresett. Belenézett, s mit látott! Egy szörnyű ocsmányságot! Egy rút, vén
banyát, rettenetes szörnyü pofát. Volt nagy sírás, nagy ijedelem, a király
is megijedt, nem tudta mit tegyen. Aztán kiötlötték, hogy meghívják a jó
tündért, hátha van segítség. Az igazság az volt, hogy az átok ellenére a
Hercegnő szép maradt, de minden tükörben melybe belenézett, egy szörnyű
vénasszonyt látott. Hiába mondták neki sokan, hogy szép, gyönyörű, nincs
Hozzá fogható, nem hitte el senkinek. Magába roskadt, megkeseredett. Idővel
megérkezett a jó tündér, de sajnos az átok olyan erős volt, hogy nem tudta
feloldani, csak enyhíthetett rajta.
-Minden tükörben, mely nem él csak a rútat láthatod, de az élő tükör majd
megmutatja az igazságot, az képes lesz feloldani a varázslatot!
Így szólt, s ezzel távozott, azt mondta többet nem szólhat, segített, ahogy
tudott, érjék be annyival, hogy enyhítette az átkot.
Telt múlt az idő, senki nem értette a varázslatot. Az élő tükör, mi lehet
az? Senki nem tudta, ezért aztán segíteni sem tudtak szegény Hercegnőn.
Kipróbáltak sok-sok féle tükröt, messzi országokból hozattak különleges
tükröket, furcsákat, nagyon drágákat, de a Hercegnő mindegyikben csak a
csúfságot látta. Mások viszont napról napra szebbnek és szebbnek látták őt.
Özönlött a kérők hada, de a Hercegnő mindet visszautasította, magába
roskadt, megkeseredett. A vártorony szobájából többet ki sem nézett. Őröket
állíttatott a lépcsőkhöz, súlyos lakatokkal záratta le a szobát, senki-senki
ne lássa csúfságát. A kérők lassan elmaradoztak, a Hercegnő jó ideje
senkivel nem találkozott, magányában kesergett, búslakodott.
Élt egy távoli országban egy egyszerű legény, nagy volt a szíve, szerette a
világot, minden mi élő a barátja volt. Szelek szárnyán járt a hír a
Hercegnőről aki gyönyörű, és az átokról ami miatt élve eltemetkezett, a
legény is hallotta ezt. Nem bírta a szíve a szomorúságot, melyet olyan
távolról hallott. Felkerekedett hát, és csak úgy gyalogosan elindult, hogy
megnézze magának a Hercegnőt. Sok vándorlás után, elérkezett a várhoz, ahol
Hercegnőnk élt önnön rabságában. Megpróbált hozzá bejutni, de nem engedték,
a Hercegnő parancsa szent volt, a szolgák még mindig azt lesték. A legény
fejében egy terv fogant, jó hosszú kampós kötelet kerített, s várta az
éjszakát. Mikor sötét lett, a legény nagy bátran a vártorony alá ment, óriás
lélegzetet vett és teljes erőből hajított egyet, a kampó megakadt a
vártorony tetején, szédítő magasságban. Elkezdett mászni a bátor, egyre
feljebb és feljebb haladt, húzta magát rendületlenül felfelé, kíváncsi volt
a szépre, amely rejtőzik előle. Mászott csak mászott rendületlenül,
tenyeréről a bőr már rég lejött, fájt nagyon, de ő ezzel nem törődött.
Mászott csak mászott, az irdatlan mélység felett többször megcsúszott, de
nem érdekelte semmi, csak előre, előre, már nem állíthat meg senki.
Nincsenek éles fegyverek, marcona őrök, villogó kések. Csak a kötél és a
magasság, küzdött keményen hajtotta a boldogság. Végre feljutott, kifújta
magát és az ablakhoz lopakodott, belesett. S mit látott, attól kővé dermedt,
a szépségnek ilyen természetes, egyszerű megjelenését nem szokta ő meg.
Órias ágyban, puha, gyönyörű ruhában egy tündér aludt ott. Arca, mely régóta
csak álmában mosolygott, szebb volt mindennél mit a legény eddig láthatott.
Gyönyörű haja, hófehér karja elbűvölte a bátor lovagot. Nesztelen a szobába
lépett és az ágyhoz osont. Órákon át nézte a szépséget lélegzetvisszafojtva,
nem tudott betelni a látvánnyal, melyet szeme látott. S egyszer csak, ki
tudja miért? A Hercegnő felriadt, meglátta a fiút s nagyot sikoltott, de a
sikoly abban a pillanatban a torkára forrt, évek óta először egy szerető
szempárban meglátta magát, s amit látott, több volt mint egy szép arc, a
mosolygó szempárban csodát látott. Hirtelen minden szépségét meglátta a
legény szemében, egy szerető szempárban, mely maga volt az élő tükör. Látta
a szépséget amely addig rejtve volt, a varázs megtört és a várba újból
boldogság költözött.

Nem üveg, s fém az, melyben az igazat láthatod, csupán az élő tükör képes
megmutatni a valóságot.

Tanítások

A kettősség, a félelem megmérgezi a lelked, és a tested, javadra

válik, ha mihamarabb legyőzöd, amíg kettősségben élsz,

lázadsz Isten ellen, és a saját természeted ellen.

Szeress, az tesz boldoggá, de tudd hogy sem a vonzódás, sem a

féltés nem egyenlő a szeretettel. Akkor szereted legjobban Isten

teremtményét, ha számára a legnagyobb szabadságfokot

biztosítod, akkor is ha vonzódsz hozzá.. Ne ragaszkodj

semmihez, sem élő sem élettelen teremtményekhez, mert így

lehetsz önmagadban való, így éred el a jutalmat, Isten ígéretét.

Nem az szeret, aki Isten tudja hányszor mondja: szeretlek.

Az szeret, aki nem dicsekszik vele, de életét adja érted ha kell,

hogy neked boldogulásod legyen..Vigyázz, hogy ne az

öngyilkosokra gondolj, hanem az igazi áldozatot hozókra.

Nem az az ember szeret téged, aki a legjobban helyesli bűnös


cselekedeteidet, hanem az aki nem helyesli, és mindent

megtesz, hogy meg tudj magadnak bocsájtani. Nem az az

ember szeret, aki elnyeli haragját, hogy neked ne ártson,

hanem az, aki képes független maradni a bűneidtől.


A konfliktus megoldása nem egyenlő a felejtéssel, Isten útján

csak akkor jársz, ha a konfliktusaiddal szembenézel, megérted

őket, tanulsz belőlük, és helyes irányba változol általuk, ha a

tudás amit megszereztél, felszabadít. A harag, az irigység, a

düh, a rosszindulat soha nem oldott meg még semmit.

A hit nem egyenlő a reménnyel, és a vággyal, sem az

érzelemmel, a hitben nincsen kétely sem. A hit olyan

meggyőződés, amely tisztasága által teremti meg önmagát.

Mindegy mit és mekkora erőt érzel, ha kételkedsz abban amit

hinni szeretnél, az csupán vonzódás marad. Ha fáj, ha sírsz, ha

szenvedsz és kételkedsz,  nem hiszel.


A döntés nem egyenlő azzal, hogy félelemből belenyugszol egy


kikényszerített megoldásba, és nem egyenlő azzal sem, ha

vonzódásból a választási lehetőségek közül , a vonzódásod

tárgyát választod. A döntés választási lehetőségek független

mérlegelése, amelyben választasz azon alternatívák közül,

amelyek céljaidat legjobban támogatják.

Az a helyes megnyilvánulásod, amely támogatja célod elérését,

és nem akadályozza egyéb célod elérését.

Nem abban az emberben van béke, aki nem támad, hanem

abban, aki képes téged bűneid ellenére is kettősség nélkül

szemlélni. A béke feszültségmentes állapot, nem csak a személy

közti kapcsolatban,hanem önmagamban is.

Nem annak az embernek van tudása,aki több könyvnyi

anyagot képes leírni,vagy aki órákon keresztül képes beszélni

egy dologról,hanem annak az embernek,akiben a tudás

gyökeret vert,akinek életét megváltoztatta,és felszabadította az

ismeret. Aki csak a szavával beszél olyan helyekről ahol ő

sosem járt,az az illúzió és az álmodozás fogságába került.

Nem az a bölcs, aki a törvényeket álmából felébresztve is

tudja,hanem az aki tudja, mikor kell használni a tudást,és

mikor nem.

Nem az a szép amihez vonzódsz, vagy amit szívesen

birtokolnál, hanem az, amelyet ha figyelmesen megvizsgál az

ember, akkor is meglátja benne a tökéletességet, ha első látásra

nem vonzza.

Nem az a gyógyító erő, amit kipróbálsz, hanem az, amiben

vakon hinni tudsz. Amiben hiszel, akkor is meg fog gyógyítani,

ha senki mást nem gyógyít meg.

A gonosz kettőségre, a világosság egységre tanít téged. A gonosz

megmutatja hol találj hibát a világosságban, a világosság

megmutatja, hogy találj világosságot a sötétségben..

Ősi bölcsesség

A lelki betegségek a mélylélektan szerint olyan konfliktusból keletkeznek, amelyeket a tudatalattiba száműzünk, vagy olyan hatékonyan rögzült képzetekből és élményekből, amelyeket érzelmi rezdülések kísértek, és azokkal feltöltődve süllyedtek le a lélek tudat alatti mélységeibe. Ha valaki halálra ijesztette önt, vagy egy fontos helyzetben csődöt mondott, akkor hiába homályosult már el régen ennek az emléke, tudatalattija az egyszer már rögzült félelmet egészen más összefüggésben, felismerhetetlen másik formában újra meg újra érezteti.

A pozitív gondolkodás olyan a lelki életben, mint a napsugár, amely a felé fordulóra azonnal fényt sugároz. Itt és most élünk. Aki az élet pillanata felé fordul, és minden cselekedetet, minden gondolatot pozitívan alakít magában, az azonnal mélyreható felszabadulást fog tapasztalni. Legyen teljesen őszinte saját magához és másokhoz – és azonnal eltűnik mindennapi gondjainak a fele. Minden olyan érzés, amelyet a látszat kedvéért hoz létre vagy amelyet elnyom magában, valamikor egy másik helyen fogja károsítani. Egy tiszta személyiségben az egyenességet és az őszinteséget becsüljük. Szárítsa ki a gondolkodás és az érzés minden mellékcsatornáját. „Csináljátok azt, amitől jól érzitek magatokat”, mondta egyszer Yesudian, az indiai bölcsességtanító. Aki el nyeri belső szabadságát, hogy legyőzze a megfakult konvenciókat, az lesz rögtön az erősebb és valóságosabb, mert csak ő él igazán.