We Found Love – nézd meg te is !

Csodáltos..

Reklámok

Áldozat.. (bátorság)

Ezt a videót is sokaknak látniuk kell. Igen kemény dolog egy ilyen döntést meghozni. És igazán megható hasonlat, arra, hogy milyen lehetett amikor az Úr föláldozta fiát értünk.

Az ajándékba kapott mosoly

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy 10 éves kislány, aki két
testvérével, apukájával és anyukájával élt együtt, egy nagyon boldog,
nagycsaládban.
Egy szép, hóeséses téli estén együtt ülték körül a nagy ebédlőasztalt, hogy
közös erővel levelet írjanak a közelgő Jézuskának.
A kislány szomorúan ült a papír felett, miközben testvére játékok nevének
százait vetette a fehér lapra. A kislány szomorkás arcára édesanyja is
felfigyelt, aki megkérdezte a csöppséget, miért nem írt még egyetlen sort
sem.
A kislány válasz helyett a könnyeivel küszködött, de azért nagy nehezen
elárulta, hogy azért pityereg, mert ő egy nagyon nagy dolgot szeretne kérni
karácsonyra. Egy olyat, amit még talán a Jézuska sem teljesíthet. Anyukája
megnyugtatta a pityergő kislányt és elmesélte neki, hogy egyetlen egy olyan
személy létezik a világon, aki a Földön élő összes gyermek kívánságát
teljesíteni tudja. Ez pedig pont az a személy, akinek a levelet kellene
írnia.
A gyermek, miután kissé megnyugodott, a következő betűket kanyarította a
papírra:

Kedves Jézuska!
Én most először írok levelet neked, mert anyukám azt mondta, hogy te minden
kívánságomat teljesíteni tudod.
Én egy nagy ajándékot szeretnék kérni tőled. Nagyon szeretem a nagypapámat,
aki nagyon nagy beteg, és már a doktor bácsik sem tudják meggyógyítani.
Amióta beteg, már nem játszik velünk és mosolyogni sem mosolyog. Én azt
szeretném karácsonyra, hogy a nagypapa legalább még egyszer rám mosolyogjon.
Teltek múltak a hetek és elérkezett a szenteste. Mindnyájan együtt állták
körül a karácsonyfát, a nagypapa pedig a karosszékében ülve, éppen hogy csak
látta a karácsonyi gyertyák lobogó fényét. Érzéseit kimondani, a tüdejében
elhatalmasodó daganatoktól már nem tudta.
A rengeteg játék, ruhanemű és csokoládé mellett, persze a nagypapának is
jutott egy masnival átkötött kis doboz. Az egész család odagyűlt a fotelja
mellé és mindenki kíváncsian várta, őt vajon mivel lepte meg a Jézuska.
A nagypapi kinyitotta a dobozt, amelyben egy boríték volt. Mindenki
türelmetlenül várta, mit tartalmaz a borítékba rejtett papír.
A következő sorokat kezdte felolvasni a nagymama:

Kedves Jézuska!
Én most először írok levelet neked, mert anyukám azt mondta, hogy te minden
kívánságomat teljesíteni tudod…
A kislány egyből megismerte a Jézuskának írt levelét. Felnézett a
nagypapára, aki most őt nézte, szájának szegletében egy apró piciny
mosollyal. Ez volt a nagypapa életének utolsó mosolya, ami csak a kislánynak
szólt.

Ez a kislány, azóta minden évben levelet ír a Jézuskának, mert ő már tudja,
hogy az igazán fontos kívánságok az év legfontosabb napján valóra válnak.

Szomorú de szép történet

A neten kering ez a történet, hogy ki az eredeti írója, nem tudom.

“–Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a
maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: ” Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell
mennem” “Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel. Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet.”

Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal? Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötéves forma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához.
Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
“Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem hogy megvegyem ezt a babát?” Az idős hölgy ezt felelte: ” Tudod te is: nincs elég pénzed, hogy megvedd ezt a babát, kedveském”

Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg ő elmegy
szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a
baba.

Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt
a babát? “Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a
legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza neki.”Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.

“Nem, Télapó nem viheti oda neki ahol most ő van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak amikor odamegy. ” A szemei olyan szomorúak voltak amíg ezt mondta. “A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen.

“Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz.”
Megkértem a kisfiút hogy várjon meg míg visszajövök az üzletből.
Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett.
Aztán azt mondta nekem: “És meg azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni. ”

“Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen. ” Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút: “Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?”

Oké – mondta. “Remélem van elég. ” Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.

A fiú ezt mondta: “Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt. ” Aztán
rám nézett és hozzátette: “Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől.

“De ő mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát.
Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát. ” Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből.

Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ez előttről,
amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van.

A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók
fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna
felkelni a kómából, amibe esett.

Ez a család lenne a kisfiú családja?

Két nap múlva ahogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy
újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatal asszony elhunyt.

Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látogatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt.

Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a
fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve.
Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre
megváltozott. Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukája és a húga iránt – még a mai napig is nehéz elképzelnem.
És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.”

Megható bátorítás

Ez a történet bizony elgondolkodtató.

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt.
A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva.
Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes , tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós ékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot , a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása
alapján. A napok és hetek teltek.

Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat. Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta. Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot. A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem.
Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! –mondta a férfinak.

Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját
helyzetünkkel. Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt.

Minden nap ajándék az élettől!