We Found Love – nézd meg te is !

Csodáltos..

Mécs László: A királyfi három bánata

Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy síró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.

Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja, honnan, palástot kerített,
aranyos palástot vállamra terített,
fejem fölé égszín mosolygást derített.

Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szíve ment előttem előre követnek.

Amíg ő van, vígan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.
Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?

A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.

Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem így is kevés volna.
Hogyha a föld minden szinmézét átadom,
az ő édességét meg nem hálálhatom,

ez az én bánatom, harmadik bánatom.
Szeressük egymást ameddig csak lehet,
vegyen körül minket az igaz szeretet,
a bajban mindig nyújtsunk segítő kezet,
mely letörli arcunkról a fájó könnyeket.

Ne érhesse lelkünk, szomorúság ,bánat
hiszen itt mindenki barátot találhat
kitől szeretetet, megértést kaphat,
megoszthat vele örömet fájdalmat.

ki szeret akkor is, ha hibázunk,
nap- nap után a lelki támaszunk
mikor kell a vállán sírhatunk,
örömünkben együtt kacaghatunk.

Életünk során lehet sok barátunk,
kiktől később fájdalommal válunk,
évekkel később egymásra találunk,
a régi emlékeken jókat kacarászunk.

A Róka szeretete

1190841716

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy kerek erdő. Ebben az erdőben lakott sok-sok mindenki, békességben, fűből, fából, nádból, szeretetből épített házakban. Mindegyik ház között a legnagyobb az erdő közepén állt. Itt dolgozott sok szorgalmas kis lakó, cica, kutya, nyuszi, róka és még mindenféle erdőlakók. Ki ezt csinált, ki azt, mindegyiknek megvolt a maga dolga, mint annak a kis szürke nyuszinak is, aki az erdő pénzügyeit intézte. Leveleket írt, nyomtatványokat töltött ki, táviratokat küldött, telefonált és még sok minden mást is csinált.
Dolgozott a Kis Nyuszi egész nap, s még este és éjjel is, mintha soha sem akart volna elfogyni az a sok papír. Ez így ment napról napra, évről évre. Felfigyeltek erre mások is, de különösen a Róka, aki régóta ismerte a Kis Nyuszit. Gyakran találkoztak, sokat beszélgettek mindenféléről. Nem lesz ez így jó, gondolta a Róka, a Kis Nyuszi csak dolgozik, egyre sápadtabb, nincs semmire ideje, s mire eljön a hétvége, már alig lát, olyan fáradt. Nagyon sajnálta, szeretett volna segíteni rajta. Mindenféléket javasolt, többféleképpen próbálkozott, eredménytelenül. De nem adta fel.


Egyik nap délután odament a Kis Nyuszihoz, aki akkor is hegynyi papír közt keresgélt, és így szólt hozzá:
– Figyelj csak, Kis Nyuszi, van egy ötletem!
A nyuszi mosolyogva fordult a Róka felé, mert tudta, hogy most valami jó következik, mint mindig, amikor a Rókával beszélgetett.
– Igen? – s nagy szemekkel várta a választ.
– Rendezzünk futóversenyt! Van egy pár tábla csokoládém. Eredetiek, Tündérországból! Aki győz, azé lesznek a csokik.
– Ó, csokoládé…, Tündérországból… – a Kis Nyuszi elnézett valahova messze, mintha angyalszárnyai nőttek volna a csokiknak, s egyenesen feléje repültek volna.
– Menjünk! – mondta, s már ugrott is fel, otthagyva papírokat, nyomtatványokat, telefont, íróasztalt.
Kimentek a nagy ház elé, az erdőbe. A nyuszi megkérdezte:
– Merre fussunk, Róka?
– Majd meglátod, csak maradjunk mindig a nagy ösvényen.
– Jó – felelte a nyuszi.
Egymás mellé álltak, s az első madárfüttyre elkezdődött a verseny. A Kis Nyuszi a Rókát figyelte, merre megy, nem tér-e le valahol az ösvényről. A Róka pedig maradt a megkezdett úton, mert az a nyuszi háza előtt vezetett el.
Nem kellett sokáig futniuk, a Kis Nyuszi nem lakott messze. Amikor feltűnt a fűből-fából épített nyuszilak, a Róka kissé hátra maradt, hogy a nyuszi legyen a győztes.
Így is lett. Egyszercsak ott álltak a kapuban, s a Kis Nyuszi hirtelen nem értette, hogyan is került haza. De nem is gondolkodott rajta, hanem vidáman felkiáltott:
– Én győztem, Róka, enyémek a csokik!… Tündérországból! – tette hozzá álmodozva.
A Róka kissé távolabb állt, s nagy-nagy szeretettel nézte a nyuszi örömét.
– Természetesen, Kis Nyuszi, de talán menjünk beljebb.
A Nyuszi mama és a Kis Nyuszi húga nagyon meglepődtek, amikor ilyen korán látták belépni őket.
– Mi történt, Kis Nyuszi? – kérdezte a Nyuszi mama.
– Futóversenyt rendeztünk a Rókával és én győztem, enyémek a csokoládék, amiket a Róka hozott Németországból! – újságolta lelkesen a Kis Nyuszi, és szinte repkedett a boldogságtól.
– Hát akkor foglaljatok helyet, gyermekeim – mondta a Nyuszi mama.
Mindnyájan letelepedtek a nagy asztal köré, a Róka elővette a csokoládékat és odaadta a Kis Nyuszinak. Ő csak nézte, magához szorította őket, mintha soha nem akarná kiengedni a kezéből.
– Talán kóstoljuk meg… – mondta a Nyuszi mama.
– Igen, kóstoljuk meg! – a Kis Nyuszi kibontotta az egyiket és senkivel sem törődve, elkezdte enni. Nyuszi mama hálásan nézett a Rókára, mert megértette, hogy miért is rendezte ezt a futóversenyt.
A nyuszi család élénk beszélgetésbe kezdett, mint régen, és észre sem vették, amikor a Róka magára hagyta őket.
Ettől kezdve a Kis Nyuszi élete megváltozott, nem maradt ott késő éjszakáig dolgozni, a sápadtság lassan eltünedezett az arcáról, nagyon sokat nevetett, s amikor ment valahova, papírokat lobogtatva, szinte nem is lépett, hanem repkedett, mint a pillangók az erdőszéli réten.

1190841716

Müller Péter: A barátságról

Most egy kis könyv részlet.. könyvajánló ismét:

Müller Péter: Boldog lelkek tánca… A barátságról

Akitől nem kell tartani, akiben megbízol. Akivel ha együtt vagy, úgy érzed, hogy nem vagy egyedül. És repül az idő. Észre sem veszed, mert ha együtt vagytok, valami időtlen jó érzés tölt el – mintha melegebb lenne a levegő s otthonosabb a hely, ahol ültök.

Barát az, akire figyelsz, mert fontos számodra a sorsa. És figyel rád, mert fontos számára a te sorsod. Barát az, aki megért – s akit mélységesen megértesz. Nem tudtok egymásnak hazudni. Túl közel van. Mintha magaddal beszélnél.

Nekem ilyen barátom volt az anyám. Fura, de így van. Ha valaki hallotta volna beszélgetéseinket, bizonyára megdöbbent volna. Olyasmiket mondtunk ki egymásnak, amiket anya és fia sohasem beszélnek meg egymással.
Elmesélte apámmal való sorsát, válásának és különféle kalandjainak történetét. Nem a “fia” szemével néztem az ő társkereső próbálkozásait, hanem a barát szemével. Én is elmondtam neki mindent. “Túlléptünk azokon a szerepeken, amiket az élet ránk osztott!” – mondta.

Amikor elvesztettem, az első érzés, ami belém nyílalt, nem az volt, hogy “meghalt az anyám”, hanem, hogy kivel fogom megbeszélni ezután lelkem mélyebb gondjait?! A barátomtól búcsúztam. Ez meghatározta életemet. Azóta mondom a feleségemnek, gyerekeimnek: “Beszélgessünk”…

Ez a korai tapasztalat döbbentett rá, hogy a barátság a lelkek közötti legközelebbi kapcsolat. Barátom nemcsak a “barátom” – de az anyám, az anyám, a gyerekem és a férjem is. Ha ők nem a barátaim, hanem “csak” az anyám, az apám, a gyermekem és a férjem, akkor kapcsolatunkból hiányozni fog valami, valami nagyon lényeges.
Mert a barátsága legmagasabb szeretet-forma.

Ne hidd, hogy túlzok!
A Bibliában Isten azt mondja Mózesnak: “Úgy szóltam hozzád, mint barátomhoz.”

És Jézus azt mondja tanítványainak: “Nem úgy szóltam hozzátok, mint a szolgákhoz, hanem mint barátaimhoz.”
Vagyis hogyan? A lehető legközelebbről.

Olyanokhoz szól így valaki, akikkel lelkileg rokon. Apám, anyám, gyerekeim gondolkozhatnak, érezhetnek másképp, mint én. Attól még jó szüleim és gyerekeim lehetnek. De barátom nem.

Barátom csak az lehet, aki a legmélyebb szinten együtt rezeg velem. Mert ez több mint a vérségi vagy bármiféle érzelmi kapcsolat. Ez valami olyan sejtelem, mintha egy helyről jöttünk volna, s ezért a barátom számomra világon a legismerősebb ember. A családomat nem én választom. De a barátomat igen.

És még valakit: a férjemet vagy feleségemet. Őket is választjuk. De tudnod kell: ha csupán a szerelem vagy bármiféle vonzalom választ ilyenkor társat, s nem látod meg párodban a barátodat is – nem lesz jó házasság.
Egy barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkozhatunk már valahol. Azért választjuk éppen őt, mert közel van hozzánk és ismerős. És a másik ki nem mondott gondolat: ezért az emberért én mindenre képes vagyok.

“A szeretet igazán, aki életét adja a barátaiért.”

Ez a jézusi mondás manapság sajnos ritka, rendszerint csak a hollywoodi filmekben fordul elő. Mégis ez a barátság mértéke. A valódi költészet, és az ősi mítosz éppúgy tud erről. Mint az olcsó westernfilmek, hogy az áldozat elválaszhatatlan a barátságtól. Jól tudják ezt a gyerekek, hogy a barátjuknál nincs fontosabb ember a világon. Mérhetetlen sok időt tudnak barátaikkal eltölteni, anélkül, hogy az idő múlását észre vennék. Mert otthon vannak egymásban, s érzik, hogy nincs boldogítóbb, mintha ők együtt vannak. “Megint a barátoddal csavarogtál!” Az ilyen szülői korholás mögött mindig egy igaz barátság sejthető. És ha ezt a barátságot próbára tesz a szülői szigor, és dönteni kell a gyerekeknek, kihez legyen Őszintébb, apjához vagy a barátjához, biztos, hogy a barátját választja.

Tudod miért?
Mert közelebb áll a lelkéhez. Vagyis jobban szereti.

Akinek megnyílunk, azt szeretjük. S ez kölcsönös. Lehet, ha apám megnyílna előttem, őt is jobban szeretném. Sokféle vonzalom, egymásba kapaszkodás van a világon. Sokféle összetartás és szeretetérzés. De az ember által átélhető legmélyebb szeretett: a barátság.

Azért idéztem az Ó- és Újtestamentumot, hogy lásd. Az egész hitvilágunknak ez a szó az alapja. Ma már csak kevesen tudják. Ha imádkozunk, a barátunkkal beszélünk! Azért hallgat meg, mert a barátunk. Szó nincs áhítatról, térdre borulásról, égre fordult szemekről – ezek mind baráttalan állapotok.

A barátom ott van mellettem. Egészen közel. Érzem. Ismerem. Szeretem. Neki mondom el először titkaimat – s csakis rá hallgatok, mert tudom, hogy ismer. És szeret engem. Egész életemben arra törekedtem, hogy a feleségemnek és a gyerekeimnek a barátja legyek.