Sokrates és Platón

Éppen úgy, mint Krisztus, Sokrates sem írt semmit, legalábbis
semminemű iratot sem hagyott hátra, s ő is a vádlottak padján halt meg, mint a fanatizmus áldozata, mert a fennálló vallást megtámadta, s a tényleges erényt a formális álszenteskedés és a tettetés fölé helyezte, szóval, mivel a vallási előítéletek ellen küzdött. Jézust, amint tudjuk, a farizeusok azzal vádolták, hogy tanaival a népet megrontja; hasonlóképen Sokratest is korának farizeusai – mert hisz ilyenek minden korszakban voltak – azzal
vádolták, hogy rontja az ifjúságot, amikor nekik Isten egységéről, a lélek halhatatlanságáról és a jövő életről beszél.
Amint Jézus tanát csak tanítványainak írásaiból, éppúgy
Sokrates tanát is csak tanítványának, Platónnak feljegyzéseiből ismerjük.

És akkor lássunk néhányat:

Az ember testet öltött lélek. Testesülése előtt az
igazság, a jóság és a szépség ősalakjaival egyesülve élt;
testesülésekor tőlük elválik, de amikor múltja emlékét
visszaidézi, többé-kevésbé elfogja őt a vágy, hogy hozzájuk visszatérjen.

A lélek homályban van és tévelyeg, míg a test által
figyeli meg a tárgyakat. Mámorban van, mintha ittas volna,
mert olyan dolgokhoz van kötve, amelyek természetüknél fogva
változékonyak. Míg ellenben mihelyt saját szellemébe merül el,
a tiszta, halhatatlan, örökkévaló felé emelkedik, s mivel szelleme
ugyanolyan természetű, annál is marad, ameddig csak lehet s akkor tévedései eltűnnek, mert azzal egyesül, aki változhatatlan.
A léleknek ez az állapota: b ö l c s e s s é g .
A földi ember, aki a dolgokat alulról, közönséges, anyagi
szempontból tekinti, csalódásban ringatja magát. Az igazságos megítélés érdekében magasabb, szellemi szempontból kell a dolgokat tekintenünk. Az igazi bölcsnek bizonyos tekintetben el kell választania a lelket a testtől, hogy szellemi szemekkel láthasson. Erre tanít a spiritizmus.

Mindaddig, amíg testben élünk s lelkünk alá van merülve a romlandóságba, sohasem érhetjük el vágyaink tárgyát: az igazságot. Valóban testünk szükségképen ezer akadályt gördít elénk, amellyel törődnünk kell; mi több,
kívánságokkal, vágyakkal, aggodalmakkal, ezer agyrémmel és badarsággal tölt el bennünket annyira, hogy a vele összekötött lélek egy pillanatra sem lehet bölcs. De ha lehetetlen, hogy a lélek valamit tisztán megismerhessen míg a testtel össze van kötve: két dolog közül egynek igaznak kell lennie, t. i., hogy vagy sohasem ismerhető meg az igazság, vagy pedig csak a halál után. Reméljük tehát, hogy ha majd a test balgaságaitól felszabadulunk, és szintén szabaddá lett emberekkel beszélhetünk, önmagunk által megismerhetjük a dolgok lényegét. Ezért a bölcseket a halál nem éri készületlenül, és ez
egyáltalán nem tűnik fel előttük félelmetesnek.

A bölcs állandóan arra törekszik,  hogy első sorban lelkéről
gondoskodjék, és kevesebb figyelemmel legyen a csak pillanatig tartó földi, mint az örök életre. Ha a lélek halhatatlan, nem bölcs dolog-e úgy élni, hogy az örökkévalóságot tartsuk szem előtt?

Hogy az orvosok a legtöbb betegségnél nem boldogulnak,
ez onnan van, mert a testet kezelik és a lélekre nincsenek tekintettel; pedig ha az egész nincsen jó állapotban, lehetetlen, hogy a rész jól érezze magát.

Reklámok

Hozzászólás

Még nincs hozzászólás.

Comments RSS TrackBack Identifier URI

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s