Reneszánsz sztárok :D

Mindig rá lehet bukkanni valami érdekességre. 😀

Reklámok

Helen De Rosis: energia – szorongás

“Ha valamit szívvel-lélekkel csinálunk, akkor megsokszorozódik az energiánk, szinte kifogyhatatlanná válik. De ha kételyeink vannak, és nem vagyunk biztosak a dolgunkban, akkor szorongani kezdünk. Az a fizikai és érzelmi energia, amelyet a szorongás emészt fel, elképesztő mértékű. ”
Helen De Rosis

A pozitív gondolkodás..

“A pozitív gondolkodás azt jelenti, hogy felismerem: minden ami van, engem szolgál, és nekem segít még akkor is, ha kifejezetten kellemetlen vagy fájdalmas. Ennél fogva minden jó, úgynevezett negatív nem is létezik, csupán olyan kellemetlen jóról beszélhetünk, amelynek… bekövetkeztét én tettem szükségessé.”

(Kurt Tepperwein)

Vidám képek – táncoló állatok

Kissé szomorkás az idő, így ismét meglátogattam a worth1000.com-ot, hogy hozzak néhány vidám képet nektek mára is. Íme néhány kreált, vidám táncos:


Képek rólad


Az este elővettem a régi fotókat nézegetni, nosztalgiázni, és érdekes gondolatok jutottak eszembe:

Amikor nézegeted a fényképeid magadról, barátaidról, észreveszed az idegeneket a háttérben? Elgondolkoztál már, vajon hány idegennek vannak képei rólad? Más emberek életének mennyi pillanatának lettünk részesei? Részesei voltunk valaki életének, mikor valóra vált az álma? Vagy ott voltunk, mikor az álmaik elvesztek? Próbáltunk belekerülni a képbe, mintha valahogy eleve oda lettünk volna elrendelve? Vagy csak meglepetésszerűen ért minket? Csak gondolj bele. Lehet hogy valaki életének fontos része vagy, úgy, hogy nem is tudsz róla!

Majomkodás :D

A mai napra hoztam egy kis vidámságot, majmos képek formájában, a worth1000.com -ról.

Mi mellett megyünk még el?

Hideg januári reggel volt, mikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott összesen negyvenöt percen keresztül. Ezalatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a csúcsforgalomban.

Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára nézett, és továbbsietett.


Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket.

A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32 gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált.

A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy teltházas bostoni színházban lépett fel, ahol a jegyek átlagosan $100-ba kerültek.

A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap?