Az élő tükör

Egyszer, messze földön, nagyon rég, egy királynak lánya született. Gyönyörű
volt kicsinek is, s egyre szebb lett, ahogy felcseperedett. Mire eladósorba
került, olyan szép lett, hogy nem volt hozzá hasonló az egész
földkerekségen. Messze földre vitték a szépség hírét a galambok, s a hírt,
hogy a Hercegnőnek vőlegényt keresnek.
Nem messze a vártól lakott egy csúf tündér, irigy volt, gonosz s
megkeseredett. Hallotta a szépség hírét és dühösen felkerekedett. Egész a
várig ment, be is jutott, s ahogy meglátta a szépséges Hercegnőt, olyan
dühös lett, hogy nyomban megátkozta.
Szebb és szebb legyél napról napra, ki rád néz, a valóságot lássa! Egyedül
Te, csak Te légy az, ki minden tükörben csúnyát lát, egy csúf ocsmány
banyát!
Szegény Hercegnő nagyon megijedt, berohant a várba, s egyből tükröt
keresett. Belenézett, s mit látott! Egy szörnyű ocsmányságot! Egy rút, vén
banyát, rettenetes szörnyü pofát. Volt nagy sírás, nagy ijedelem, a király
is megijedt, nem tudta mit tegyen. Aztán kiötlötték, hogy meghívják a jó
tündért, hátha van segítség. Az igazság az volt, hogy az átok ellenére a
Hercegnő szép maradt, de minden tükörben melybe belenézett, egy szörnyű
vénasszonyt látott. Hiába mondták neki sokan, hogy szép, gyönyörű, nincs
Hozzá fogható, nem hitte el senkinek. Magába roskadt, megkeseredett. Idővel
megérkezett a jó tündér, de sajnos az átok olyan erős volt, hogy nem tudta
feloldani, csak enyhíthetett rajta.
-Minden tükörben, mely nem él csak a rútat láthatod, de az élő tükör majd
megmutatja az igazságot, az képes lesz feloldani a varázslatot!
Így szólt, s ezzel távozott, azt mondta többet nem szólhat, segített, ahogy
tudott, érjék be annyival, hogy enyhítette az átkot.
Telt múlt az idő, senki nem értette a varázslatot. Az élő tükör, mi lehet
az? Senki nem tudta, ezért aztán segíteni sem tudtak szegény Hercegnőn.
Kipróbáltak sok-sok féle tükröt, messzi országokból hozattak különleges
tükröket, furcsákat, nagyon drágákat, de a Hercegnő mindegyikben csak a
csúfságot látta. Mások viszont napról napra szebbnek és szebbnek látták őt.
Özönlött a kérők hada, de a Hercegnő mindet visszautasította, magába
roskadt, megkeseredett. A vártorony szobájából többet ki sem nézett. Őröket
állíttatott a lépcsőkhöz, súlyos lakatokkal záratta le a szobát, senki-senki
ne lássa csúfságát. A kérők lassan elmaradoztak, a Hercegnő jó ideje
senkivel nem találkozott, magányában kesergett, búslakodott.
Élt egy távoli országban egy egyszerű legény, nagy volt a szíve, szerette a
világot, minden mi élő a barátja volt. Szelek szárnyán járt a hír a
Hercegnőről aki gyönyörű, és az átokról ami miatt élve eltemetkezett, a
legény is hallotta ezt. Nem bírta a szíve a szomorúságot, melyet olyan
távolról hallott. Felkerekedett hát, és csak úgy gyalogosan elindult, hogy
megnézze magának a Hercegnőt. Sok vándorlás után, elérkezett a várhoz, ahol
Hercegnőnk élt önnön rabságában. Megpróbált hozzá bejutni, de nem engedték,
a Hercegnő parancsa szent volt, a szolgák még mindig azt lesték. A legény
fejében egy terv fogant, jó hosszú kampós kötelet kerített, s várta az
éjszakát. Mikor sötét lett, a legény nagy bátran a vártorony alá ment, óriás
lélegzetet vett és teljes erőből hajított egyet, a kampó megakadt a
vártorony tetején, szédítő magasságban. Elkezdett mászni a bátor, egyre
feljebb és feljebb haladt, húzta magát rendületlenül felfelé, kíváncsi volt
a szépre, amely rejtőzik előle. Mászott csak mászott rendületlenül,
tenyeréről a bőr már rég lejött, fájt nagyon, de ő ezzel nem törődött.
Mászott csak mászott, az irdatlan mélység felett többször megcsúszott, de
nem érdekelte semmi, csak előre, előre, már nem állíthat meg senki.
Nincsenek éles fegyverek, marcona őrök, villogó kések. Csak a kötél és a
magasság, küzdött keményen hajtotta a boldogság. Végre feljutott, kifújta
magát és az ablakhoz lopakodott, belesett. S mit látott, attól kővé dermedt,
a szépségnek ilyen természetes, egyszerű megjelenését nem szokta ő meg.
Órias ágyban, puha, gyönyörű ruhában egy tündér aludt ott. Arca, mely régóta
csak álmában mosolygott, szebb volt mindennél mit a legény eddig láthatott.
Gyönyörű haja, hófehér karja elbűvölte a bátor lovagot. Nesztelen a szobába
lépett és az ágyhoz osont. Órákon át nézte a szépséget lélegzetvisszafojtva,
nem tudott betelni a látvánnyal, melyet szeme látott. S egyszer csak, ki
tudja miért? A Hercegnő felriadt, meglátta a fiút s nagyot sikoltott, de a
sikoly abban a pillanatban a torkára forrt, évek óta először egy szerető
szempárban meglátta magát, s amit látott, több volt mint egy szép arc, a
mosolygó szempárban csodát látott. Hirtelen minden szépségét meglátta a
legény szemében, egy szerető szempárban, mely maga volt az élő tükör. Látta
a szépséget amely addig rejtve volt, a varázs megtört és a várba újból
boldogság költözött.

Nem üveg, s fém az, melyben az igazat láthatod, csupán az élő tükör képes
megmutatni a valóságot.

Advertisements

Hozzászólás

Még nincs hozzászólás.

Comments RSS TrackBack Identifier URI

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s