Mécs László: A királyfi három bánata

Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy síró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.

Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja, honnan, palástot kerített,
aranyos palástot vállamra terített,
fejem fölé égszín mosolygást derített.

Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szíve ment előttem előre követnek.

Amíg ő van, vígan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.
Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?

A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.

Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem így is kevés volna.
Hogyha a föld minden szinmézét átadom,
az ő édességét meg nem hálálhatom,

ez az én bánatom, harmadik bánatom.
Szeressük egymást ameddig csak lehet,
vegyen körül minket az igaz szeretet,
a bajban mindig nyújtsunk segítő kezet,
mely letörli arcunkról a fájó könnyeket.

Ne érhesse lelkünk, szomorúság ,bánat
hiszen itt mindenki barátot találhat
kitől szeretetet, megértést kaphat,
megoszthat vele örömet fájdalmat.

ki szeret akkor is, ha hibázunk,
nap- nap után a lelki támaszunk
mikor kell a vállán sírhatunk,
örömünkben együtt kacaghatunk.

Életünk során lehet sok barátunk,
kiktől később fájdalommal válunk,
évekkel később egymásra találunk,
a régi emlékeken jókat kacarászunk.

Advertisements

4 hozzászólás

  1. szép vers, bár az utolsó 2 szakasz mintha kicsit kusza lenne s nem illene az egészébe

  2. :)mm.. talán nem illik, de talán mégis 🙂

  3. Gyönyörű vers az anyai szeretetről! Csodálatos érzés, amikor megtalálod ezt a párodban. Én megtaláltam!!! 🙂

    • 😀 Szívből örülök, vigyázzatok egymásra 😉


Comments RSS TrackBack Identifier URI

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s