Hmm:)

A nászúton az ifjú pár már éppen ágyba akar feküdni a szállodában, amikor egy álarcos betörő tört szobájukba. Krétával kört rajzolt a padlóra odaintette a férfit, majd azt mondta neki:

– Állj ide a körbe! Ha kilépsz onnan, keresztüllövöm a fejedet.

Miközben a férfi úgy állt ott, mintha karót nyelt volna, a betörő mindent összeszedett, ami c. keze ügyébe került, és bedobálta egy zsákba. Már éppen távozni készült, amikor jobban szemügyre vette a csinos menyasszonyt, akin csak egy 1epedő volt. Magához intette, bekapcsolta a rádiót, táncolni kezdett vele, megölelte, megcsókolta – meg is erőszakolta volna, ha a nő hősiesen el nem lökte volna magától.

Mikor aztán a betörő végre távozott, a nő odafordult a férjéhez, és rákiáltott:

– Micsoda pipogya alak vagy te, hogy csak álltál a körben, és semmit sem tettél, miközben engem majdnem megerőszakolt az a gazember?

– Nem igaz, hogy nem csináltam semmit sem – tiltakozott a férfi.

– Ugyan mit csináltál?

– Dacoltam vele. Minden egyes alkalommal, mikor hátat fordított nekem, kidugtam a lábam a körből.

trennlinien0030

Két vadnyugati pisztolyhős párbajozni szándékozott a szalonban. Az egyik egy jelentéktelennek tűnő kis ember volt, de mesterlövész, a másik pedig egy megtermett, izmos fickó. Utóbbi tiltakozott:

– Álljunk meg egy percre! Ez így nem igazságos, hisz ő nagyobb célra lőhet.

Erre a kis ember a szalon tulajdonosához fordult, és azt mondta neki:

– Krétával rajzoljatok rá egy akkora alakot, mint én. Az a golyó, amelyik a vonalon kívül találja el, nem számít.

trennlinien0030

– Mielőtt elmegyek otthonról, fogadok a feleségemmel tíz dollárba, hogy éjfélre otthon leszek.

– Es aztán?

– Aztán hagyom, hogy ő nyerjen

trennlinien0030

Ahogy a bankár kilépett hivatalából, egy koldus meglátta és megszólította:

– Uram, tudna nekem tíz centet adni egy csésze kávéra?

A bankár megsajnálta az embert, mert sáros volt, ráadásul meglehetősen zavarodottnak is látszott. Így szólt hát hozzá:

– Itt van egy dollár. Fogja, és vegyen érte tíz csésze kávét!

Másnap a koldus ismét ott állt a hivatal lépcsőjén, s amikor a bankár kilépett az ajtón, a koldus pofonvágta.

– Hé! – kiáltotta a bankár. – Mit csinál, jó ember?

– Maga és az átkozott tíz csésze kávéja! Egész éjjel nem bírtam tőlük aludni.

trennlinien0030

New Yorkban egy utas felszállt a vonatra, és közölte a kalauzzal, hogy Fordhambe szeretne menni.

– Szombatonként nem állunk meg Fordhamben – szólt a kalauz -, de majd segítek. Amikor lelassítunk a fordhami állomáson, kinyitom az ajtót, és ön kiugrik. Csak arra vigyázzon, hogy amikor földet ér, akkor még fusson egy darabig a vonattal, különben elvágódik.

Fordhamnél kinyílt az ajtó, az utas leugrott, és futni kezdett a vonattal. Egy másik kalauz, amint meglátta a vonat mellett futó embert, szintén kinyitotta az ajtót, és egy mozdulattal berántotta az illetőt. Eközben a vonat ismét felgyorsult.

– Öregem, roppant szerencséje van – mondta az újabb kalauz. – Ez a vonat ugyanis nem áll meg szombatonként Fordhamben.

Reklámok

Hozzászólás

Még nincs hozzászólás.

Comments RSS TrackBack Identifier URI

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s