Ahol a szivárvány földet ér

Egyszer volt, hol nem volt, lombos erdők, gazdag rétek közt volt egy kis falu. Lakói földművelésből éltek, nem voltak gazdagok, de mindenük megvolt, amire szükségük volt, és ami a legfontosabb, boldogak voltak.

Élt a faluban egy fiú, aki folyton sopánkodott, nem érezte magát boldognak.
Egy napon elment a falu bölcséhez tanácsot kérni:
“Te, aki minden bölcsesség tudója vagy, kérlek, adj választ a problémámra.
Olyan boldogtalan vagyok itt a faluban, minden olyan unalmas, a környéket is százszor bejártam már, ismerek minden fát az erdőben, minden virágot a réten, az állatokat, madarakat, minden nap egyforma, nem találok már semmi újat, ami színt hozna az életembe. Kérlek, mondd meg, hol van az a hely, ahol végre boldogan élhetek.”
A bölcs Öreg csak mosolygott a szakálla alatt, majd így felelt:
“Kövesd a szivárványt, és a lábánál megtalálod azt a helyet, ahol boldogan élhetsz.”

rainbow
A fiú megköszönte a tanácsot, és reményekkel tele várta, hogy mikor pillantja meg a szivárványt.
Nem kellett sokat várnia, másnap délután egy nyári zápor után megjelent az égen a várva várt jel.
Összecsomagolt hát, elbúcsúzott szüleitől, és elindult a szivárvány után.

Hosszasan gyalogolt, mígnem egy napon elérte a sivatagot, ahol egy oázisra lelt. Volt itt egy kis falu is. Úgy gondolta a fiú, hogy bár ez még nem a szivárvány lába, de itt biztos jól fogja érezni magát. Pár hónapot a helyiekkel töltött, boldog volt, hogy új emberekkel találkozott, és az oázist gyönyörűnek találta. Azt gondolta magában: “igen, ez az a hely, ahol boldogan élhetek.” Ám egyik nap óriási homokvihar söpört végig az oázison, elfújta a kunyhókat, szétrombolt mindent, és a falut betemette a forró sivatagi homok.

Ekkor ismét megjelent a szivárvány az égen, a fiú, pedig követte. Pár nap múlva elérte az óceánt. A parton talált egy kis halászfalut. Elcsodálkozott, hogy milyen gyönyörű kék és végtelen a víztömeg, a parton hófehér a homok, és a naplemente káprázatos aranyhidat varázsol a vízre minden este. Mélyen magába szívta az óceán tiszta illatát, és ezt gondolta magában: “igen, ez az a hely, ahol boldogan élhetek.” Minden nap eljárt a helyiekkel halászni, élte az életét, és nagyon boldognak érezte magát.
Ám egy napon szörnyű vihar tombolt a tengeren, hatalmas hullámokat zúdítva a partra. A halászfalut elmosta az óceán vize a föld színéről.

rainbow2

Másnap reggel újra megjelent a szivárvány az égen, és a fiú ismét követni kezdte. A jel nagyon hideg tájra hívogatta az őt, néhány nap múlva már a hó is hullani kezdett, egyre zordabb lett az idő. A fiú már nagyon fázott, mikor a hófödtetájon megpillantott egy kis falut.

A helyiek nagyon kedvesek voltak, meleg ruhát és forró italt adtak neki.
Mikor már nem fázott, a kandalló mellett ülve kinézett az ablakon.
Mindenfelé érintetlen tiszta havat látott, meg hatalmas fenyőket, melyek ágai lustán pihentek a fehér “takaró” alatt. Kiállt a házikó elé, nézte a sűrű hóesést, és a mesés tájat, közben azt gondolta magában “igen, ez már biztosan az a hely, ahol boldog lehetek.” A falusiakkal eljárt vadászni az erdőbe, este, pedig otthon várta a meleg házikó, és ő minden éjjel hallgatta a kandallóban pattogó tűz dallamát.
Ám egy napon hatalmas lavina zúdult a falura, és a hó mindent maga alá temetett.

A fiú kezdett csalódott lenni. Annyi szép tájon járt már, de egyik sem lehetett az otthona, sehol nem lehetett sokáig boldog. Aztán eszébe jutottak a bölcs Öreg szavai: “Kövesd a szivárványt, és a lábánál megtalálod azt a helyet, ahol boldogan élhetsz.” A fiú gondolataiból felocsúdva ismét megpillantotta a jelet. Nem nagyon hitt már benne, de a szíve mégis azt súgta, hogy követnie kell. Csak még most, utoljára. Így is tett, útnak indult megint.

rainbow3
Pár nap múlva különös dolgot látott. A szivárvány lábánál mintha lenne egy falu.
Örömében ugrándozott és hangosan kiabálta: “igen, végre elértem a szivárvány lábát! Ott az a falu, a hely, ahol boldog leszek”. És elkezdett rohanni, ahogy csak a lába bírta, át az erdőn, át a mezőn, szinte szárnyalt a boldogságtól, gyönyörűnek találta az erdő fáit, a virágokat a réten, az állatokat és a madarakat. Mikor beért a faluba, különös dologra lett figyelmes. A hely, ahova megérkezett a szülőfaluja volt. Sosem látta még ilyen szépnek, és sosem érezte még magát ilyen boldognak.

“Ez az én otthonom” -kiáltott fel hangosan- “ez az a hely, ahol igazán boldog lehetek.”

Reklámok

Hozzászólás

Még nincs hozzászólás.

Comments RSS TrackBack Identifier URI

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s